RÓLUNK

Bemutatkozás


A csillagászkör elődje 1969-ben alakult, tevékenységére húsz éven keresztül az elmélettel való foglalkozás volt a jellemző. A csillagászattal, mint tudománnyal az iskolai oktatásra jellemző módon, a szakkörvezető irányításával ismerkedtek meg a szakkör tagjai. Ezen arculat kialakítása az első szakkörvezetőnek, Zombori Ottónak köszönhető.

A szakkör jellege meghatározza annak összetételét is. Kezdetben főleg középiskolások tartoztak tagjaink közé, az utóbbi néhány évben a kör tagjainak fele már idősebb a középiskolás korosztálynál. Ez magával hozta a csillagászkörön belül a módszer megváltozását is, amely elsősorban a gyakorlati amatőrcsillagász tevékenységi igény jelentkezésében nyilvánult meg.

Az 1999-es napfogyatkozásra való felkészítő előadások, valamint az érdeklődő iskolák adták a lendületet, hogy 2000. októberében alapfokú, 15 órás tanfolyamot indítsunk. A hallgatók betekintést kaptak a csillagászat történetébe, megtanulhatták az alapvető csillagászati fogalmakat. Ismereteket szereztek az elméleti és a gyakorlati csillagászatról (pl.: tájékozódás a csillagos égen, tippek és trükkök a távcsőszereléséhez és használatához. A tanultakat távcsöves észlelési gyakorlatokon mélyíthették el. A tanfolyam résztvevőinek szakmai kirándulásokat szerveztünk többek között a Budapesti Planetáriumba, valamint a MTA piszkéstetői Obszervatóriumába.

2004-ben előadásainkkal felkészítettük a környék iskoláit a vénuszátvonulásra. A nagy eseményt sikeresen bemutattuk városunk polgárainak.

2005-ben közhasznú egyesületet alkottunk. A továbbiakban is folytatni kívánjuk az előadásainkat és távcsöves bemutatóinkat, nemcsak az iskolák részére. Távlati célkitűzéseink között szerepel egy csillagászati bemutató terasz létrehozása.

2006-ban sajnos az érdeklődés az előadásainkra nem számottevő, így jobban a bemutatókra készültünk. Az iskolák részére továbbra is tartottunk előadásokat, s távcsöves bemutatókat. Sajnos az év legnagyobb csillagászati eseményét, a márciusi napfogyatkozást a rossz idő meghiúsította. A paletta bővült a sástói ifiúsági táborral, ahol sok diák láthatta az égbolt csodáinak egy részét. Pályázatok révén sikerült beszereznünk egy 127/1200 refraktort és egy EQ 3 mechanikát.

2007-ben a bemutatóinkat folytattuk a városunkban, valamint a sástói táborban is. A bemutatókból és a pályázatokból sikerült újabb eszközöket vásárolnunk - 150/750 refraktort és egy Canon EOS 400 digitális fényképezőgépet - október végén. A refraktor segítségével a halványabb objektumokat tudjuk az érdeklődőknek megmutatni, valamint fotózáshoz lehet majd kívállóan alkalmazni. E távcső és fényképezőgép segítségével novemberben sikeresen megörökítettük a Holmes-üstököst.

2008-ban az elméleti előadásunkra kevesen jelentkeztek. Bemutatóinkat tovább folytattuk városunkban, Sástón, s egy új helyszínen a galyatetői Grandhotel teraszán. Az iskolákban is tovább folyt az ismeretterjesztés. Ősszel sikerült az eszközparkunkat egy EQ 6-os mechanikával gyarapítanunk, mely
go to vezérlésével a jövőben megkönnyíti az égbolt csodáinak bemutatását, valamint fényképezését.

2009-ben egy kissé közelebb került a csillagvizsgáló megvalósítása. A polgármesteri hivatal az Aranysas és Fecske út közötti játszótérre tervezett csillagdához szükséges területet biztosítani tudja az egyesület számára. Az építkezéshez szükséges anyagi forrást pályázatokon nem sikerült előteremteni, így még várni kell a megvalósulásra.

Az EQ 6-os mechanika beváltotta reményeinket. Bemutatóinkon könnyedén állítjuk távcsövünk látómezejébe a különféle objektumokat.

Táborozásunk alkalmával a fotózást is kipróbáltuk, az eredmények biztatóak. Egy régebbi állványunkat
(EQ 3-ast) lecseréltük egy EQ 5-re, mely szintén go to vezérléssel van ellátva, így nagyobb rendezvények alkalmával egyszerre két távcsővel tarthatjuk meg bemutatóinkat. Tovább folytattuk ismeretterjesztő bemutatóinkat városunkban, Sástón és a megújult galyatetői Grandhotel teraszán.

Tagjaink


Varga András

Csillagász kör vezetője - Elnök

Balogh Tamás

Csillagász kör tag

Barta Gábor

Csillagász kör tag

Kaszab Dénes

Csillagász kör titkár - Elnökségi tag

honlapja és fotói

Megyeri György

Csillagász kör tag

fotói

Potje Péter

Csillagász kör tag

fotói

Potóczki Krisztián

Csillagász kör tag

Tuza László

Csillagász kör tag

Viktor Csaba

Csillagász kör tag - Elnökségi tag

Zsadon Csaba

Csillagász kör tag

Bemutatókról készült felvételek

Látogatóink írták

A sástói és a galyatetői bemutatóinkon résztvevő iskolás csoportok bejegyzéseiből:
2020

A sástói és a galyatetői bemutatóinkon résztvevő iskolás csoportok bejegyzéseiből: 

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

© 2020 PRAESEPE Csillagász Kör Egyesület
Mátra Mûvelõdési Központ 
 3200 Barátok tere 3.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el